Megyeri temető – IV. kerület

Megyeri temető – IV. kerület Budapest 4. legnagyobb temetője. Mai területe 27 hektár, ami többszöri bővítés eredménye. 1921-ben nyitották meg a régi temető telítődése miatt. Ravatalozója az 1940-es években épült meg. A temető területén 1922-től kertészet is működött, amit az 1980-as években felszámoltak, helyén két parcellát alakítottak ki. Ekkor indult meg a temető modern fejlesztése, … Tovább

Rákospalotai köztemető – XV. kerület

Rákospalotai köztemető – XV. kerület 1904-es megnyitásakor a még önálló község, Rákospalota temetője volt. 1950-ben csatolták hozzá a fővároshoz és nyilvánították annak egyik kerületévé. A Rákospalotai köztemetőben 140.000 elhunyt nyugszik, köztük neves sportolók és művészek. Az 1990-es években kibővítették a temető területét, épületeit pedig felújították, de még mindig őrzi eredeti, falusias jellegét. 0.0 00

Kerepesi temető – VIII. kerület

Kerepesi temető – VIII. kerület A Kerepesi temető, másnéven Fiumei Úti Sírkert az ország egyik legjelentősebb temetője. Hivatalos megnyitójára 1849-ben került sor, ezt követően a pesti polgárság egyra nagyobb számban vásárolt itt családi sírhelyet. Az 1860-as évektől kezdve a politikai, a tudományos és a művészvilág meghatározó alakjainak egyik fő temetkezési helyszínévé vált. Területe akkoriban jóval … Tovább

Lőrinci temető – XVIII. kerület

Lőrinci temető – XVIII. kerület A korábban itt működő temetők lezárásával 1945-ben nyitották meg a Pestszentlőrinci temetőt, melynek területén korábban kavicsbánya működött. Akiknek még sikerült kimenekíteniük szeretteik síremlékét a lerombolt régi temetőkből, azok ide költöztették át a sírokat. Itt található Horváth Elemér természettudós sírja is, mely 2016-ban örökös országos védettséget kapott. 0.0 00

Kozma utcai izraelita temető – X. kerület

Kozma utcai izraelita temető – X. kerület 1893-ban hozták létre, mint központi temetőt, az ország legnagyobb izraelita temetőjét. Napjainkban kb. 300.000 elhunyt nyugszik a sírkertben. Ravatalozója már 1891-ben elkészült, hamarosan sor került az első rabbi-parcellák kialakítására is. Az 1970-es évekig csak koporsós temetések történtek itt, mikor a temetőt kötelezték arra, hogy hamvasztásra is engedélyt adjon, … Tovább

Cinkotai köztemető – XVI. kerület

Cinkotai köztemető – XVI. kerület Szép fekvésű temető, melyet egy dombtetőn alakítottak ki. Kitűnő elhelyezkedése és falusias jellege miatt nemcsak a helybeliek, de távolabb élők is gyakran választják temetkezési helyül a Cinkotai köztemetőt. 0.0 00

Kispesti új temető – XIX. kerület

Kispesti új temető – XIX. kerület Közel fél évszázaddal az Öreg temető megnyitása után került sor a Kispesti Új temető megnyitására. Eredetileg egy 9,1 hektáros területen alakították ki az 1920-as években, majd a folyamatos bővítéseknek köszönhetően területe mára elérte a 15,9 hektárt. A Kispesti Új temetőben lehetőség van koporsós és urnás temetkezésre is. 0.0 00

Izraelita temető – VIII. kerület

Izraelita temető – VIII. kerület A Kerepesi temető egy részének leválasztásával alakították ki 1874-ben. Az 1920-as évekre azonban betelt, így a helyi zsidóság más sírkertekbe temetkezett. A II. világháború után már alig történtek temetkezések a VIII. kerületi izraelita temetőben, majd az 1950-es években lezárták a sírkertet. Felújítására 2016-ban került sor. 0.0 00

Erzsébeti temető – XX. kerület

Erzsébeti temető – XX. kerület 1916-ban nyitották meg, ravatalozója 1985-ban épült. A régi sírok egy része ma már nem látható, ezeket elbontották. 1950-ben csatolták Budapesthez, kibővítésére az 1990-es években került sor. Területe ma 23,8 hektár. 0.0 00

Csepeli temető – XXI. kerület

Csepeli temető – XXI. kerület A XXI. kerület egyetlen sírkertje a Csepeli temető, melyet 1918-ban nyitottak meg. Az első temetkezésre 1920-ban került sor. Bővítés után érte el mai területét, az 1,1 hektárt. Ravatalozóját 1975-ben építették meg. 0.0 00

Kispesti izraelita temető – XIX. kerület

Kispesti izraelita temető – XIX. kerület A Kispesti temetőn belül ma is működik az izraelita temető. Bejáratánál két nagy, márványból készült síremlék állít emléket annak a több száz kispestinek, akiket 1944-45-ben deportáltak. 0.0 00

Angeli utcai urnatemető – XXII. kerület

Angeli utcai urnatemető – XXII. kerület Egy 1760-as években megnyitott, majd felszámolt temető helyén alakították ki az Angeli utcai urnatemetőt 1985-ben, modern stílusban. A kis területen fekvő temető kertszerű hatást kelt a sok fával és paddal. Középpontjában a gúla alakú tetővel és sok üvegfelülettel ellátott urnaravatalozó áll. 0.0 00

Új köztemető – X. kerület

Új köztemető – X. kerület 1886-ban nyitották meg az Új köztemetőt, melynek területe a sok bővítésnek köszönhetően ma már 207 hektár. 3 millió elhunyt végső nyughelye, köztük megtalálhatók az 1950-es évek politikai áldozatai és az 1956-os forradalom után kivégzettek is. Az 1970-es évektől kezdve egyre több itt az urnás, hamvasztásos temetkezés. A temető jellegzetességei az … Tovább

Kispesti öreg temető – XIX. kerület

Kispesti öreg temető – XIX. kerület A nagy múlttal rendelkező Kispesti Öreg temető felszentelésére 1872-ben került sor. 1975-ig lehetett ide temetkezni, azóta már csak urnák elhelyezésére van lehetőség a temetőben. A Kispesti Öreg temetőnek van egy újabb és egy régebbi része, melyek élesen elkülöníthetők egymástól. Az újabb részen gondozott sírok és fiatal fák találhatók, míg … Tovább

Farkasréti temető – XII. kerület

Farkasréti temető – XII. kerület Az ország egyik legjelentősebb és legismertebb temetője történelmi távlatokra visszatekintő, 1894-ben megnyitott Farkasréti temető. Ez a főváros legszebb fekvésű és legnagyobb temetője is egyben, mely eredeti rendeltetésén túl ma már a látványosság szerepét is betölti, hiszen nagyon sok ismert ember – köztük művészek, politikusok és a tudományos életben jelentőssé vált … Tovább

Budafoki temető – XXII. kerület

Budafoki temető – XXII. kerület 1804-ben nyitották meg, utolsó bővítésére 1930-ban került sor. A település rohamos növekedése miatt további bővítésre már nem volt lehetőség, hiszen a sírkertet körbefonta a város. Ravatalozója az 1920-as évek végén épült. Különösen értékes része a 20-as parcella, mely a szép kripták és az öreg fák miatt védettséget élvez. A budafoki … Tovább

Szent Gellért urnatemető – XI. kerület

Szent Gellért urnatemető – XI. kerület Az Újbudán található Szent Gellért urnatemető és templom alapkövét 1984-ben helyezték el. A temetőben a temetési lehetőségeket vallási felekezethez kötött kitételek nem korlátozzák. Az urnatemetőben lehetőség van szórásos temetkezésre is az Osszáriumban, azaz a szóróparcellában. Tiszta, rendezett, kulturált temető. 0.0 00

Óbudai temető – III. kerület

Óbudai temető – III. kerület Budapesten, az Arany-hegy és a Testvér-hegy lábainál terül el 25,4 hektáron az igazán szép fekvésű temető. 1910-ben hozták létre, 1922-ben északi harmadában alakították ki az izraelita temetőt, az 1960-as évek elején pedig kibővítették. Az óbudai temető megnyitása után sok sírt áthelyeztek ide a korábbi temetőből. Ravatalozója 1930-ban készült el. Bár … Tovább

Csillaghegyi urnatemető – III. kerület

Csillaghegyi urnatemető – III. kerület Az 1928-ban épült Csillaghegyi Jézus Szíve plébánia templomhoz tartozik az urnatemető, melyet az 1980-es évek végén alakítottak ki. Nagyon szép környezetben fekszik, közismert neve a Tamás utcai Urnatemető. A temetőben 1, 2, és 4 urna elhelyezésére alkalmas temetkezési helyek vannak kialakítva. 0.0 00