A sírköves telefonszáma

Megsüllyedt sír

Megsüllyedt sír
A megsüllyedés néhány évtizeddel ezelőtt a sírok egyik legfőbb problémája volt. Az új síroknál már egyre kevesebbszer következik be, köszönhetően a sírkészítésben is érvényesülő technológiai haladásnak. Ugyanakkor a probléma teljesen nem szűnt meg. Sok esetben a süllyedés akkor következik be, amikor a talaj nem volt megfelelően előkészítve az alapozásra vagy temetés után nem hagytak elég időt a talaj igazodásának. Ám nem mindig lehet érte a sírt készítő szakembert felelőssé tenni. Évtizedek múltán az alap megsüllyedése a leggondosabb munka ellenére is előfordulhat, hiszen a természet a legnagyobb úr és a föld bármikor megindulhat a sír alatt.

Temetés után nem véletlenül várnak a sírköves szakemberek több hónapot, gyakran 1 évet a sír készítésével. Bármennyire is szeretnénk minél előbb látni a fakereszt helyett a síremléket szerettünk sírján, a felásott majd visszatemetett földnek sok időre van szüksége ahhoz, hogy természetes módon összetömörödjön, visszasüllyedjen. A ráhullott csapadék is segít ebben, így néhány hónap elteltével már kellő tömörségű lesz ahhoz, hogy a munkát el lehessen kezdeni rajta. Ettől függetlenül a sír készítését minden esetben meg kell, hogy előzze a mesterséges talajtömörítés is. A betonáthidaló gerendák is növelik a sír alapjának stabilitását, ám megesik, hogy még ez sem elég.

Ha a természet akarata érvényesül vagy a szakemberek nem dolgoztak megfelelően, a megsüllyedt sírt csakis újralapozással lehet helyreállítani. Legszerencsésebb esetben már a minimális, pár centis süllyedést is észrevesszük és időben tudjuk elkezdeni a javíttatást. Ha ez nem sikerül és a sír drasztikus mértékben megsüllyed, teljes körű újjáépítésre lesz szükség, aminek egyik legfontosabb eleme a talaj újbóli tömörítése és az alap megerősítése.

Szavazás