Farkasréti temető – XII. kerület
Az ország egyik legjelentősebb és legismertebb temetője történelmi távlatokra visszatekintő, 1894-ben megnyitott Farkasréti temető. Ez a főváros legszebb fekvésű és legnagyobb temetője is egyben, mely eredeti rendeltetésén túl ma már a látványosság szerepét is betölti, hiszen nagyon sok ismert ember – köztük művészek, politikusok és a tudományos életben jelentőssé vált személyiségek – sírhelye található itt. A két világháború között a budai lakosok többsége már ide temetkezett, a temetők közti hierarchiában ekkor már maga mögé utasította a Kerepesi úti temetőt. 1952-től kezdve a Farkasréti temető lett a közismert emberek legfőbb temetkezési helye.1956-ban Nemzeti Sírkertté nyilvánították, híres Művészparcelláját az 1970-es években alakították ki.